... folytatódik

2012.01.16. 13:13

Az 1. héten úsztam 8,1 km-t, a 2. héten 4,6 km-t. A helyi uszodát karbantartják, így a debreceni sportuszodát céloztam meg. Ide egyébként heti egy alkalommal járni fogok a szoboszlói uszoda nyitását követően is. Azt hittem, hogy rossz lesz csobbanni a hideg vízbe reggel fél 6-kor, de nem vészes. Az én ízlésemhez képest kicsit sokan vagyunk egy pályán, de így legalább igyekezni kell. Mára eljutottam arra a szintre, hogy az utánam lévő rossz-közepes technikával rendelkező mellúszók nem előznek meg, illetve a még nálam is gyakorlatlanabb gyorsúszókat megelőzöm (nincsenek nagy számban:)

Az 1. héten 4 órát (~ 105 km), a 2. héten 5 órát (~ 130 km) görgőztem. Erről nincs sok mindent írni. Rá kell ülni, tekerni kell, túl kell élni, ennyi. Egy kicsit a frissítést próbálgatom rajta, 20 percenként iszok, félóránként eszek. Az egyedüli változatosságot az jelenti, hogy 10 percet könyöklőn, 10 percet felső fogással töltök el. Várom a tavaszt.

Az 1. héten 51,25 km-t, a 2. héten 60,9 km-t futottam. Január 7-én ismét részt vettünk az Oxigén-kupán. Ancsit kísértem, próbáltam behúzni 50 perc alá, nem sikerült. Majd februárban :) Kezd visszatérni az erőm futásban, tegnap, tegnapelőtt már fartlekeztem is. A legközelebbi célverseny a Rotary félmaraton lesz március 25-én.

A mától kezdődő hét lesz az első ciklus legkeményebb hete, a leghosszabb futásom 26-27 km lesz.

Folyt.köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://mata-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr503555020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oregbaka 2012.01.18. 09:48:14

Nagyon rendben van nálad minden.
Fel van építve és végre van hajtva. Ez a lényeg.
Jó olvasni!

mata68 2012.01.18. 12:14:32

@oregbaka: Köszi. Egy biztos, edzést nem lógok el, és próbálom fokozatosan felépíteni a formát.

Note · http://myfunction.blog.hu 2012.01.18. 13:59:50

Hányszor úszol egy héten? Vagy egybe lecsaptad azt a 8-ast? :-))
Megírtam, amit rendeltél :-)

mata68 2012.01.18. 15:17:39

@Note: Vezetem az edzéseimet az edzésonline-on mata néven. A 8,1 -et 3 alkalomból úsztam.

gafmon 2012.01.19. 15:54:41

Hihetetlen sokat fejlődött az úszásod! Nagy gratuláció érte! Úszni jó!!! :)
süti beállítások módosítása