Rotary 2018.

2018.04.03. 14:34

Két okból szeretem az idén 8. alkalommal megrendezett Rotary futófesztivált: közel van és le lehet mérni a tavasz eleji formát. A Rotary előtt is megtettük ezt, csak akkor 3-4 alkalommal Kecskemétre mentünk futni a Vásárhelyi félmaratonra. Küldik azóta is a meghívókat évente.

A Rotaryn eddig 7 alkalommal futottam, kellemes emlékek kötnek hozzá, hiszen 2011-ben itt futottam egyéni csúcsot félmaratoni távon (1:26:18), illetve tavaly 10,5 km-en (41:42).

2012-ben már Nagyatádra készültem, télen úszni is kellett, nemcsak futni. Ekkor 1:31:44-t, 2014-ben 1:33:36-ot, 2015-ben 1:37:08-at futottam félmaratoni távon. 2016-ban kihagytam a versenyt, emlékeim szerint azért, mely a pálya 2015-ös vonalvezetése nem tetszett. Ekkor vitték fel a Stadion tetejére a futókat.

Az idei felkészülésem nem egészen úgy alakult, ahogy előzetesen elterveztem, nem volt meg a km szám sem, a gyorsítás is elmaradt, valamint pont a versenyre ráfordulva talált meg egy sérülés.

2018-ban a versenyig 436 km-t futottam, ebből márciusban csak 85 km-t. Március 15-én és 16-án elmentem kerózni és sikeresen meghúztam a jobb Achillesem. Ezt követően a fásli és a köpöly volt a legjobb barátom. Amúgy is az edzés a gyengék fegyvere :)

23-án még rápróbáltam a futásra, de nem lett jobb a lábam, a futás végére (7.15 km) már be akart rántani a vádlim.Ekkor döntöttünk a ragasztás mellett, ez már máskor is segített.

A verseny reggelén lesz ami lesz alapon eldöntöttem, hogy a tervezett időt (1:29:59) azért megpróbálom elérni, ha bírja a lábam oké, ha nem majd újratervezek.

A rajtcsomag felvétele simán ment és a 6000 ember között véletlenül összeakadtam egy rég nem látott egyetemi barátommal is. A kölcsönös üdvözlések után ment mindenki a dolgára, mi vissza az uszodához a kocsinál átöltözni. Sajnos a közös fényképezkedés nem fért bele az időbe, a frissítőt sem tudtam átadni a kiszemelt segítőnek, de az csak egy isogél volt, vittem magammal. A rajt előtt 20 perccel melegítés közben is ettem egyet (High5 Sogel, vízzel nem kell hígítani, jó cucc.)

Mire bemelegítettem, akkora a teljes mezőny már a rajtban szorongott, hátulról kellett előrejutni. Közben mindenféle rajtszámmal találkoztam. A szokásos profi rajtoltatás :( Egyszer nagy nehezen elindultunk, nagyjából jó helyen voltam, nem ragadtam be. Az 1:30-hoz 22:30-as köröket kell futni, ezt próbáltam megvalósítani. Pulzusövet nem vittem, versenyekre nem nagyon szoktam mostanában, mert gyors tempónál zavar. Az órámon a GPS viszont be volt kapcsolva, a 4:15-ös körüli ezreket próbáltam tartani. Ez nagyjából 3 körön keresztül sikerült is (22:15; 22:11; 23:11), de a 4. körben kijött a hosszabb és a gyorsabb futások hiánya és a vádlimat is kezdte húzni a görcs. Az utolsó kör 24:52, a befutóidő 1:32:30 lett. A pálya hosszát én 20.51 km-nek mértem. Öszességében elégedett vagyok, de jövőre visszamegyek javítani.

A verseny óta egyszer futottam, de a lábam még nem az igazi. Szerencse, hogy elkezdődött a biciklis felkészülés :)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mata-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr4912094015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása