Túl a csúcson

2012.02.14. 13:28

A múlt héten ismét a legerősebb edzéshét következett, de helyette majdnem túledzettség lett a vége. A keddi görgőzés (25 km) és utáni futás (10,5 km) még meglett valahogy, a szerdai 2,5 km úszás is lecsúszott nagy nyögvenyelősen, de csütörtökön már nem volt kedvem ránézni sem a görgőre. Kezdett fejben is elegem lenni, ingerült voltam, nem voltam éhes az edzésekre. Kicsit ki akartam szakadni a meló, rohanás haza, gyerekek gardírozása, gyors átöltözés, edzés, este beesek az ágyba körből. Kihagytam a csütörtököt, pénteket, szombatot. Nem csináltam most sem mást, mint egyébként (csak kihagytam az edzést), de nem rohantam. Megpróbáltam nem gondolni arra, hogy most mennyi időt vesztegetek el edzés nélkül és biztos szar leszek utána. Azért szombaton már kezdett hiányozni a mozgás. Ezt jó jelnek vettem:)

Még a pihenő időszak alatt határoztam el, hogy vasárnap úszok 2000 m felmérőt. Délelőtt fél 12 körül csobbantam, pont akkor szálltak ki a 4-es pályáról, mikor én be. Kezdésnek remek. A szokásos nyújtás (még a parton), 50-100-150 m bemelegítés után nekivágtam. Próbáltam az elején nem lenullázni magam, és a technikára is figyelni. Voltak hosszak, amik egész jól estek, szinte sajnáltam, hogy jön a fordító és megtörik a lendület. Az 500 m-es részidőim így alakultak: 13.36, 13.55, 14.17 (szemüveg igazítással), 13.28. A vége 55.18. Tudom, hogy ennyi idő alatt simán lehet úszni 2,5 km-t is, de az én szintemen most ennyire telt. Teljesen elégedett vagyok vele.

Szerző: mata68

8 komment

Címkék: úszás felmérő

A bejegyzés trackback címe:

https://mata-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr124104472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2012.02.14. 16:16:42

Ha érzed,hogy kezd sok lenni akkor jól teszed ha kihagysz.A testi dolgokon túl a mentális visszatöltődés az egyik ha nem a legfontosabb dolog szerintem.
Ez nem sugarman-eskedés hanem ésszel készülés.
Már nagyon várom,hogy élőben a pályán belülről tudjam Neked odaordítani,hogy
TÁMADÁS!
;) u know? ;)

oregbaka 2012.02.14. 20:12:17

Nagyon szépen alakul az úszóidő! Valóban figyelni kell arra, hogy ne égjen ki az ember idő előtt. Csak így tovább!

IronSchwarczi · http://schwarczi.blog.hu/ 2012.02.18. 10:26:33

Csatlakozom az előttem sszólókhoz.. GO (Team)Mata!:)

Note · http://myfunction.blog.hu 2012.02.18. 20:18:07

Végigolvasva a blogodat, tudva, hogy az úszás honnan indult, azt kell mondanom világbajnok időt úsztál!
Valami hasonló (+- 2perc) menne nekem is, de az biztos, hogy számomra előnyt jelent, hogy úsztam korábban mellben.

Ráadásul szép egyenletes teljesítmény, gratulálok!

mata68 2012.02.23. 12:17:32

@PecsiPeter: Néhány napos pihenés után újra haraptam:) Remélem, hogy már a Rotary-n is kergetjük egymást.

mata68 2012.02.23. 12:18:39

@oregbaka: Igyekszem, bár még nem olyan könnyedén, ahogy szeretném.

mata68 2012.02.23. 12:21:13

@IronSchwarczi: Köszi, toljuk. A Team női tagja pl. 44 percet úszott 2000 m mellben a minap. Ha Orfűn legyőz, akkor Ő írja tovább a blogot:)

mata68 2012.02.23. 12:22:53

@Note: Köszi. Ja, hogy Te tudtál előtte mellben úszni ? Így könnyű:)