Féltáv beszámoló

2011.06.19. 22:45

Gondolatban már többször felmerült a féltáv teljesítése függetlenül attól, hogy az elvégzett edzésmennyiség erre még abszolút nem jogosított fel.  Először amikor megjelent a kiskörei kiírás, akkor gondoltam rá, hogy meg kellene próbálni.  Kisköre közel van a lakhelyemhez, és még volt kb. két hónap úszni tanulni és kerózni. Aztán utánanéztem a tavalyi féltávos úszás eredményeknek és azt láttam, hogy még a „legtaktikusabb” teljesítő is hatvanvalahány perc alatt végzett. Én pedig 90-100 percet tippeltem magamnak. Kisköre elvetve. 

Időközben úgy alakult, hogy a család elutazott Nemesvámosra rokonokhoz ballagásra, én maradtam, enyém lett egy hétvégényi idő, amit csak magamra fordíthattam. Ez nem mindennapos lehetőség egy háromgyerekes családapa életében. Választhattam a könnyű (egész hétvégén hitvesi kontroll nélküli buli) és a nehéz (sport kifulladásig) lehetőség között és hosszas megfontolás után az utóbbi mellett döntöttem. Ehhez meglehetős lökést adott IG múltheti privát féltávos teljesítése is.

Azzal engedtem útjára a családot, hogy szombaton nekivágok és meglátjuk. A feleségem is megnyugodott, inkább engedett el fél napot sportolni, mint két napot inni :)

Az úszás és a futás távjában már korábban megegyeztem magammal, míg a kerékpáros távot az utolsó este részben Öregbaka kommentjére szintén az IM felében határoztam meg. Korábban 80 km-t gondoltam, mivel a szokásos útvonal ezt adta volna. Este összepakoltam másnapra, elkészítettem a kaját, italokat stb.

Az éjszaka meglehetősen zaklatottan telt (hála az alkalmi partnernek :), furcsa volt az üres ház és hogy nem feküdt mellettem senki.

Reggel hét körül keltem, negyed nyolc körül reggeliztem (két pohár tea, zsemle, felvágott, paradicsom), ez kicsit szokatlan volt a korai időpont miatt. Evés után 62 kg-mal mérlegeltem.

Az uszoda 9-kor nyitott, ide autóval mentem. Szerencsére jó idő volt és fürdőváros lévén mindenki a szabad strandot választotta.  Az úszás alatt ketten voltunk a 8 pályán, én a négyest választottam.

9.05-kor csobbantam. 38 hosszt kellett úszni és ettől előzetesen nagyon tartottam, még soha nem úsztam ennyit egyben. Furcsa módon (magamhoz képest) érzésre jól ment (időre nem). Az időt öthosszanként mértem, plusz tízhosszanként izoval frissítettem (összesen fél liter fogyott, kicsit kevés volt), mindig volt mivel mulatni az időt.

Idők: 8:51, 9:11, 9:47, 9:14, 9:59, 9:37, 10:17, 6:08. A vízből 73 percnél szálltam ki. 

Gyors törölközés, öltözés, hazaautózás következett. Otthon átöltöztem, közben megittam 3 dl szörpöt, ettem egy fél szendvicset (felvágott, sózott paradicsom, zsemle). Az első depó így 21 perc lett, a versenyóra 1:34-es állásánál indultam kerózni. Már a városból kiérve vettem észre, hogy nincs rajtam bicikliskesztyű (olyan furcsán ragadt a kezem a kormányhoz). Sebaj. Az útvonal a szokásos Hajdúszoboszló-Hajdúszovát-Ebes bekötőút (Horváth tanya)- Debrecen-Szepes bekötőút-Debrecen-Szikgát volt. Ez 24,6 km. Szoboszló és Szovát között baloldalról jövő szél fogadott, amiből sejtettem, hogy a kifelé vezető szakasz hátszeles a hazafelé vezető szakasz szembeszeles lesz. Ez be is igazolódott, Szikgátig tudtam tolni 32-34-gyel. Itt megálltam frissíteni, ittam izót, ettem egy sportszeletet.

A visszaút nagyon gyötrelmes volt, 22-24-gyel haladtam, a szembeszél sokat kivett fizikailag és fejben is. Ez a szakasz Hajdúszovátig tartott bő 15 km-en keresztül. Közben folyamatosan ittam izót és vizet. Hajdúszovátra érve a faluszélen lévő nyomóskútnál újratöltöttem a kulacsom és ittam. Itt a biciklire is kellett figyelni, mert az ottlakó népcsoport tagjainak közös hobbija a színesfém gyűjtés :)

A visszautat Szikgátig minél gyorsabban szerettem volna megtenni, nyomtam, ahogy tudtam. A fordító után ismét a szembeszeles szakasz következett. A 90 km megtételéhez 6 km után ismét vissza kellett fordulni a szikgáti sorompóig és innen már egyenes út vezetett hazáig kb. 25 km-en keresztül. Ez a szakasz volt a legnehezebb, Hajdúszovátra pl. 20 km/h-val rongyoltam be, itt kisebb eső fogadott. Szerencsére az utolsó 10 km-es szakasz oldal és hátszeles volt, tudtam 27-28 km/h-val tekerni, plusz már éreztem az akolszagot is. A kerékpár vége 90,01 km és 3:35:02 lett.

A 15 km-es részidők: 34:12, 33:02, 37:03, 37:03, 36:34, 35:56. A pulzust 140-146 avg között tudtam tartani. A kerékpár alatt elfogyott 0,75 l izo, kb. 1,5 l víz, 2 db sportszelet, 1 db banán egy fél felvágottas, sózott paradicsomos szendvics és egy marék nagy szemű mazsola. Sem szomjas, sem éhes nem voltam közben, a gyomrom rendben volt. Háromszor álltam meg pisilni, a víz mindig hamar keresztülszalad rajtam.

Hazaérve a kerékpárt betoltam a garázsba, levetkőztem, megtörölköztem, átöltöztem futócuccba, megittam 2 dl barnasört és 7:58 depózás után indultam futni. A kezemben 2 dl kólát vittem műanyag palackban, a fülemben az LGT búcsúkoncertje szólt. Mivel időközben 7 óra alatti teljesítést tűztem ki célul nem nagyon volt idő bemelegítésre, nyomni kellett. Ekkor már du. 2 óra körül járt az idő - és a szováti zápor itt az úton lévő tócsák szerint korábban esőt hozott - nem nagyon fáztam.  A kólát hamar megittam, a palackot kb. 20 perc után tudtam utcai kútnál újratölteni. Az újabb frissítőállomást 6,6 km-nél értem el, ahová még pénteken vittem ki 1,5 l ásványvizet.  Itt újra ittam, bőségesen locsoltam a sapkámra, kifutottam az aszfaltút végéig  2 km-t, majd vissza a frissítőig. Ekkor voltam féltávnál, (57:04). Ugyanez vissza az út végéig, majd haza, útközben a kútnál frissítve. A vége felé már nem nagyon volt kedvem futni, a 7 órán belüli  teljesítéshez szükséges 1:45-ös félmaraton már régen elúszott. Egyedül az motivált, hogy 2 órán belül lefussam, másrészt „futóspecialista” révén nem akartam nagyon beégni. Többen írtátok, hogy jó nekem, mert tudok futni és milyen jó lesz a vége. Ezt nagyon nem így éreztem. A félmaraton ideje 1:56:50 lett. A pulzusom nagyjából rendben volt, 153-163 avg között maradt végig a futás alatt.

Total: 7:12:52, 3285 Cal

A hazaérkezést követően fürdés, sörök és egy pizza várt. Előtte 60 kg-mal mérlegeltem. 2 kg-os testsúlycsökkenés szerintem elfogadható.

Ennyit még soha nem sportoltam egyhuzamban. A vártnál keményebb volt a teljesítés, de nem bántam meg, hogy nekivágtam. Utólag azt mondom, hogy ennyi felkészüléssel túl nagy falat egy tisztességes helytállás féltávon. Sokkal többet kell kerózni, mert tényleg az a meghatározó. Valószínű, hogy Ti azt a szembeszelet kinevettétek volna. A frissítés nagyjából rendben volt, sem éhes, sem szomjas nem voltam. Talán a futás végén kellett volna még egy kis víz. Valószínű, hogy a sótablettát ki fogom próbálni. A gélekben nem nagyon hiszek, hosszú futásokon nem nagyon éreztem hatását eddig.

Éjszaka ismét sokat forgolódtam. Reggel a jobb combbicepszemet éreztem, mozgásra javult. Izomlázam nem nagyon van.

Kiskörén találkozunk, drukkolni és fotózni megyünk, mindenki vegye fel a legszebb mosolyát :)

Szóljatok, ha kell valakit frissíteni, szívesen vállalom azt is.

Szerző: mata68

9 komment

Címkék: féltav

A bejegyzés trackback címe:

https://mata-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr892998791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oregbaka 2011.06.20. 21:46:20

"Többen írtátok, hogy jó nekem, mert tudok futni és milyen jó lesz a vége. Ezt nagyon nem így éreztem."
Most azt képzeld el, hogy mennyire szenvedhetünk mi, akik nem tudnak futni:-). Sem:-)

A lényeg az (szerintem), hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül nyomtál egy féltávot és ahogy nekem lejön az írásból, még élvezted is.
Az úszás pedig rohamosan javulni fog, csak ne hagyd abba. Jó ha kérsz egy kis technikai segítséget az usziba valakitől. Egy-két alapvető technikai tanács sokat segíthet.
3 éve nem tudtam úszni 400 métert egyben. Kértem segítséget! Még csak azt sem mondhatnám, hogy úszóedzőhöz jártam, csak olyan valakik mondták el a véleményüket a vergődésemről, akik léthatóan tudtak úszni.
Segített! Igaz, úszni most sem tudok! (Én csak vergődésnek hívom.)
Persze nem mondom, hogy nagyon könnyen megy, hiszen az úszás technikai szám, de lehet rajta segíteni. A bója, a tenyér lapát, a teknőc és a talp mind-mind jó pajtásod lehet ebben. De szerintem kell egy szakember tanácsa és sok-sok edzés!
Ugyanaz kell mint nekünk a jobb futáshoz:-) Gyötrődés és látni magadat gyorsban úszni!
Kiskörén találkozunk!!!

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.06.20. 23:15:31

Nagy gratula a teljesítéshez!
Egy-két megjegyzés építő szándékkal:
Úszásnál nem kell frissíteni, kb. két óra felett érdemes ilyennel foglalkozni, de csak akkor, ha további órákat fogsz a vízben tölteni.
A bringánál meg kell tanulni menet közben enni-inni, ilyesmiért luxus megállni – kivéve, ha fel kell venni a muníciót, akkor nyilván nincs más lehetőség.
A bringán kemény voltál, ezért gratula, de ha háromszor kellett megállni, pisilni 3 és fél óra alatt, akkor sok volt a folyadékbevitel. Ezt ki kell tapasztalni edzésen, most még nem baj, de élesben olyan hiba, amit szintén kár elkövetni. A pulzus ezen a távon teljesen jó!
A futásban profi vagy, nyilván Te tudod legjobban ott mi és hogyan jó Neked.
A további fejlődésed érdekében a bringán menni kell egyre hosszabbakat, az állóképesség jön magától. Sajnos ez nem könnyű család mellett – nekem a görgő segített valamelyest. Az erő- állóképesség (muscular endurance = hosszan, de már nagy tempóval) fejlesztése kicsit igényesebb feladat, erről nem tudok nyilatkozni, ez nekem is a jövő zenéje.
Az úszást viszont meg kell tanulni. Eleve csak a gyorsúszással kell foglalkozni, edző segítségével. Ez egy skill sportág, a technika 80%, az erő 20%, ajánlom a Total Immersion technika tanulmányozását, nekem több év stagnálás után sikerült csak a könyvet olvasva majdnem 10%-ot gyorsulnom!

Végül az elszántságodból ítélve, ahogy ezt végignyomtad biztos vagyok benne, jövőre ilyenkor vágni fogod a betont és a habokat is!

mata68 2011.06.21. 08:31:19

@oregbaka: Igen, kijelenthető, hogy nagyjából végig jól esett a teljesítés. A legjobb az volt, amikor kiszálltam a medencéből, leszálltam a bicajról és befejeztem a futást :)

Úszás: Azt hittem, hogy ezer éve tudsz úszni olyan jó úszóidőket mondtál a közös tekerésen. Próbálom erőltetni a gyorsúszást, de nem leszek boldogtalan akkor sem, ha majd az IM-en úszok két órát mellben :)

mata68 2011.06.21. 08:49:49

@Ivan Grasso: Köszönöm szépen :)
Úszásnál jól esett inni, bár tudom, hogy szükségtelen.Reggelinél kellett volna többet.
A bicajt egyelőre turista üzemmódban nyomom, ezévben kb. 700 km-nél járok, nem is menne gyorsabban, de már kezdem élvezni. A kezdeti fenék-, nyak-, vállfájás már nem jelentkezik. Próbálok minél többet tekerni, de heti két alkalomnál többet nem tudok jelenleg ráfordítani.
Az úszás kemény dió, egyelőre nem érzem, hogy gyorsban bármiféle fejlődést mutatnék. Meglátom, lehet, hogy marad a mell. Ahogy Öregbakának írtam, nem fog elkeseríteni egy két órás IM úszás. Bár még ahhoz is nagyon sokat kell gyakorolni, de nem adom fel. A szombati úszás nagyon jó lökést adott, gyakorlatilag az esett a 3 szám közül a legjobban.

janosib 2011.06.24. 10:37:28

Nagyon gratulálok!
Már írtam, hogy hasonló cipőben járok. Talán egy kicsivel jobban úszok (természetesen én is mellben), de rosszabbul biciklizek és futok mint Te. Én most elindulok Kiskörén, cél a 7 óra (két hete Balatonfüred 3:16 volt), és szerintem Te is tedd meg. Beszéltem a szervezőkkel, nincs időlimit, nagyon kellemes lesz az idő, szóval én csak ajánlom (max a víz kicsit hideg). Sajnos nem leszek itthon az IM időpontjában, de én még azt is megpróbálnám a úszás-bicikli kombó miatt. Idén tuti nem érnék be, de végülis most már ez mindegy. Szóval én ott leszek, remélem Te is megpróbálod, de ha nem, akkor is további jó felkészülést: B.

mata68 2011.06.24. 11:09:19

@janosib: Köszönöm szépen :)
Biztos, hogy nem indulok Kiskörén, még a múlt hétvégét sem pihentem ki. Majd jövőre. Neked drukkolok nagyon, majd mez alapján megpróbállak kiszúrni a tömegből !

janosib 2011.06.24. 21:45:53

Nagyon köszi!
Valahol hátul keress...

janosib 2011.06.27. 13:54:32

@mata68:
Hát sikerült, köszönöm szépen a szurkolást, nagyon jól esett!
6:29:12. Asszem a tényleges félironman is meg lenne 7 órán belül :-) A hatalmas szél a jégeső előtt, plusz a jégeső nem hiányzott, de így utólag már mindegy. Jövőre várunk Téged is...

mata68 2011.06.27. 17:20:53

@janosib: Gratulálok, nagyon szép teljesítés:) A verseny előtt nem láttalak, meg ugye a feliratos mez nélkül meg sem ismerlek :) Lőttem néhány képet rólad, e-mailen elküldöm, ha kéred.
süti beállítások módosítása