Elég sokáig vekengtem a folytatáson, bocsi.

Na szóval, kerózás. Jó sokat depóztam (6.57), majd Ancsival együtt toltuk ki a bringapályára a bicajt, de hamarosan lehagytam. Jött egy Felt-es figura is tekintélyes pocakkal, nem tudta összecipzározni rajta a mezt. Na, őt is lehagytam. Az elején vitt a lendület, végre nem kellett úszni, jól esett a bringázás. Az útvonal TÖKÉLETES útminőségű volt végig, pedig egy idő után már direkt kerestem rajta a foltokat, repedéseket. Semmi. Néhány autót, szekeret leszámítva a forgalmat is elhanyagolhatónak lehetett tekinteni. Az egyik körön mellécsapódtam egy magyar anyanyelvű versenyzőnek, szerinte ez a megszokott forgalom mindig. A pálya Y-alakú volt, a Pályi-Hegyközújlak - Hegyközcsatár - Hegyközkovácsi - Hegyközcsatár - Pályi utat kellett háromszor megtenni, majd a végén Pályi túlsó végén meg kellett mászni egy hegyet és onnan lerongyolni Nagyváradra a futópályára. Az Y pálya 25 km, az utolsó szakasz 8 km. Az út alföldi gyereknek viccesen emelkedett, süllyedt. A legfickósabb a a hegyközcsatári templomhoz vezető út volt mindkét irányba.

A képen a győztes Vatai Miki, mögötte a versenyben második Zelei Ádám.

Frissítőhöz három helyen jutottunk, volt minden, ami kellhet egy ilyen versenyen, saját frissítőhöz nem nagyon kellett nyúlni. A frissítőszemélyzet nagyon készségesen, gyorsan adott fel mindent, ha kellett utánad rohantak. Minden ponton volt magyar anyanyelvű frissítő ember, ha valamit magyarul kértél, fordították azonnal a román anyanyelvűnek. 

A három kör elég hamar eltelt, mivel a lejtő visszaadta, amit az emelkedő elvett. Következett a nagyhalál, amit előző este már mutogattak Takács Csabiék. A 3. kör után Pályin áthaladva egy hegyi szerpentin vezetett Nagyvárad felé 2-3 km-en keresztül. A faluban mellém csapódott egy montis (nem versenyző), majd a hegy elején egy országútis versenyző, mindketten románok. Valamit kérdeztek, de nem tudtunk érdemben kommunikálni, kellett a levegő a túléléshez. Már éppen a leszálláson filóztam, mikor az országútis román gyerek leszállt, így én brahiból nem tettem, elhagytam őket. Szerencsére ilyen kemény emelkedő nem volt több, remélem, hogy Szokolszky Pista, a főszervező jövőre nem találja ki, hogy ezt a részt is bevonja a bringáskörbe :) Nagyváradra beérve csodaszép villák között vezetett az út. Itt is volt meglepi, egy 100-200 m-es murvás lejtő, amit nem aszfaltoztak le. Mindkét féket maxra fogva gyökkettővel tudtam rajta lemenni, majd hamarosan beértem a futódepóba. A folytatás már egy másik történet:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.