Mostanság több amatőr triatlonosblogot olvasgatok, illetve azokon néhány komment erejéig jelen is voltam (a blogíró legnagyobb bánatára).

 

Itt az ideje sajátot indítani. Persze triatlonnal foglalkozó blog írásához nem árt a sportot is művelni...

 

Na, szóval... Személyemben adott egy középkorú futóember, aki már évek óta kacérkodik a triatlon gondolatával, illetve vágyakozva olvasgatja az éves nagyatádi beszámolókat. Le is van mentve az utóbbi néhány év.

 

A kezdéshez csak két dolog hiányzott: nem tudok úszni és nem volt országúti keróm.

Aztán néhány hete vettem egy mély levegőt (képletesen és szó szerint is) és beiratkoztam a gyerekeim úszásoktatójához úszni tanulni. Hamar ott találtam magam a gyakorlómedencében balomon egy halom kisgyerek, jobbomon két kismama között. Ma már a hatodik órán vagyok túl, és azt mondom, hogy ez nem lesz egyszerű 42 évesen. De nem is lehetetlen.

 

Július közepén egy hétig a Balatonon gyakorloltam azt a keveset, amit addig tanultunk (siklás, kar-, lábtempó külön, majd együtt, levegővétel falnál). Aztán vissza a medencébe.

 

Mostanság a mell kartempó-buborék-lábtempó-kartempó-levegő-lábtempó sokszögben vergődök.