Évvége

2010.12.31. 16:30

Eltelt az év, eljött az igazság pillanata, összegezzünk !

Mivel elvileg ez egy triatlonos blog, ezért a 2010-es évet értékeljük ebből a szempontból !!

Részemről a triatlonsport szempontjából a következő mondható el: -----------       :)

Némi magyarázattal: a három sportágat sem edzésen, sem versenyen egymás után nem űztem, triatlonról tehát eddig nem beszélhetünk.

De:

1.) Megtanultam (jelenleg is tanulok) úszni. Oktatóval 26 alkalommal, önállóan 8 alkalommal úsztam, jelenleg a gyorsúszást gyötröm (és viszont:). Szerintem tavasz elejére mennni fog (csak szépen magyarosan:).

2.) Vettem egy országúti bicót, 8 tekerésen mentem 414,85 km-t. A következő években ennyit kellene kéthetente tekerni. (Nemrég beszéltem a (reményeim szerinti) jövőbeli mentorommal (sokszoros IM teljesítő), Ő 6000 km-t tekert a versenyig, és ez szerinte nudli (semmi szmájli !). Úgyhogy fel kell kötni a biciklisgatyát !

3.) 2010-ben futottam 3210,9 km-t, amivel elégedett vagyok. Az egyik magyar -ultrafutó-  mondása szerint évi 2500 km-ből bármit meg lehet csinálni. Szerintem ez bizonyos szintig igaz is, de hozzátenném, hogy az egyéni adottságok is nagyon sokat számítanak (még a hozzánk hasonló amatőr szinten is !).

Megjavítottam az eddigi félmaratoni (új:1:31:08), maratoni csúcsomat (új: 3:30:31, talán 500 m-rel rövidebb pályán), kisebb (de számomra értékes) versenyeken egy alkalommal a dobogó második, két alkalommal a harmadik fokára állhattam, ami a további küzdésekre nagyon sokat jelent. Itt szeretném megköszönni a futással kapcsolatos felkészítést Ch. Gyula barátomnak, aki immár két éve hasznos tanácsokkal lát el. Nem tudom, hogy olvassa-e a blogot (még nem árultam el Neki, hogy írom), de az elmúlt  két év futóeredményeit Neki is köszönhetem. Köszönöm Gyula !

Természetesen köszönöm a családomnak is (már-már tiszta Oscar-gála !!!!, és még semmi  triatlonos esemény sem történt :), hiszen azt a heti 4*3, 4*4órát Tőlük veszem el. De várjatok csak, ennek a jövőben örülnétek, kétszer-háromszor  ennyi távolmaradás vár mindannyiónkra !

Nagyjából ennyi.

Minden Kedves Olvasónak köszönöm a féléves figyelmet, a tanácsokat, a bátorító hozzászólásokat, a virtuális és személyes ismeretséget !

 

Bújjék Mindenekinek !!!

Szerző: mata68

7 komment

Címkék: összegzés

A bejegyzés trackback címe:

https://mata-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr192550860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.01.01. 02:57:38

Én mint kedves olvasó :) viszont Neked köszönöm a sok hasznos infót és a jópofa írásokat!
Hajrá 2011-ben!

IronSchwarczi · http://schwarczi.blog.hu/ 2011.01.01. 09:47:48

BÚÉK! Csak így tovább a felkészülést, a versenyeket és az írást illetően is :)!

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.01.02. 09:05:53

Ennyi kilóméter nincs is!
Ennyi km-rel nagyon bele fogsz hasítani a mezőny elejébe Nagyatádon.
Gratulálok, szép teljesítmény.

mata68 2011.01.02. 12:50:46

@PecsiPeter: @IronSchwarczi: @Vasapu: Köszönöm mindenkinek. Nyilván a futott km-ek száma csökken majd a bicikli javára.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.01.03. 10:50:21

BÚÉK és hajrá 2011-ben!

szaszit 2011.01.04. 18:15:37

Kilométerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok!
Nyomasd a bringát!
süti beállítások módosítása