Nagyvárad féltáv úszás

2013.06.24. 18:37

Negyedik alkalommal rendezték meg június 22-én a Nagyváradi IM-et és féltávot. A nevezés töredéke a nagyatádinak (45 euró/féltáv, 55 euró/IM), Nagyvárad hozzánk közel van, Tepóék jókat is mondtak, írtak róla, így hát nekivágtunk.

Takács Gyurival, Takács Csabával, Sheperd Petiékkel, Kolozsi Petiékkel a Pályi-tó partján sátoroztunk a verseny előtti éjszaka, ahol dacára az elfogyasztott söröknek a kiterjedt békapopulációnak hála 2-3 órát sikerült csak aludni. A megnyitón még este találkoztunk Nórikával, Tepóval, Redfronttal, aki első hivatalos középtávját teljesítette itt. Reggel megnéztük az IM rajtját (Gyuri itt indult), majd helyi idő szerint 8-kor csobbantunk a 30 fokos tóba. Az 1900 m-t négy körben kellett leúszni, amit végig kutyaúszással kevert gyorsban teljesítettem, mivel a túlélés és a tájékozódás megkívánta a néhány tempónkénti felnézést. Az úszókör végig ki volt bójázva, sajna balról. Én csak jobbra tudok levegőt venni, így azt se tudtam megnézni, hogy balról éppen ki rugdos. Mindegy, haladtunk. Az első kör fordítójánál láttam Ancsit mögöttem, Ő a mellúszást keverte a gyorssal. A fordító után a Nap pont jobbról sütött, így beírtam még egy fekete pontot az úszásra. Nagy nehezen teltek a körök, a harmadik körön átúszott rajtunk az élmezőny, majd Shepherd is finiselt. Most nem húzta le az örvény:) A vége annyi  lett (54.54), amire kb. számítottam. A sportban nincsenek csodák. Ancsi mögöttem jött ki fél perccel, együtt depóztunk. Amúgy 16 ember még annyira sem tudott úszni, mint én, ötvenediknek jöttem ki a 66 beérkezőből.

DSC_0073.jpg

Ennyi a féltáv mezőnye, a bátrabbak már úsznak, mi a háttérben vacillálunk.

ironman_2013_0020.jpgNem sellő, ennyire csúszott kifelé a part.

DSC_0157.jpgMindig ennyire örülök úszás után :) Mögöttem Ancsi.

A bejegyzés trackback címe:

https://mata-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr435376128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.06.28. 09:41:48

Ott kimászni valóban nem lehetett egyszerű. :)
süti beállítások módosítása