Úszás ismét

2011.02.10. 20:15

A mai napon ismét oktató felügyelete mellett úsztam. Kicsit korábban érkeztem az uszodába, elkezdtem egyedül a bemelegítést mellben (200 m), aztán oktatóval szintén 200 m.  Gyakorlatilag már ennek a végére elfáradtam, de hivatalosan még csak 5 perce ment az óra :) 

Ezután jött a szokásos feketeleves, gyors kartempó bólyával 4*50 m (ez még ment is), majd gyors lábtempó deszkával 4*50 m (azt hittem sosem lesz vége), majd a kettő kombinálva. Megállás nélkül kb. 30 m-ig jutottam. Az oktató dícsért, de szerintem ő hivatalból is mindenkivel optimista :)

Az úszásvideóval kapcsolatos kommentekre térve. Sajnálom, hogy nem kezdtem el az úszástanulást az elejétől rögzíteni, már most érdemes lenne visszanézni. Mostantól 1-2 hetente rögzíteni fogom a "haladást".

A kartempó lehet, hogy menne kicsit gyorsabban is, de még szükségem van arra, hogy a vízben kifújjam szinte az összes levegőt, mert így érzem magam biztonságban, plusz így nem esik szét a mozgásom. A mai mért 50 m mell 1:32 lett. Emlékeim szerint ez 10-20 mp-cel gyorsabb a november-decemberi állapothoz képest.

 

Szerző: mata68

3 komment

Címkék: úszás

A bejegyzés trackback címe:

https://mata-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr952652375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.02.11. 08:32:58

" majd a kettő kombinálva"
Deszkával, bójával? DDD

Nem tudom mennyire szoktál videókat nézegetni, de nekem a Total immersion-féle kisfilmek sokat segítenek. Persze nekem sem megy jobban...

mata68 2011.02.11. 10:55:57

@Vasapu: " majd a kettő kombinálva"
Deszkával, bójával? DDD

vicces:)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.02.12. 13:47:04

A sebesség még nem fontos. A lényeg, hogy összeálljanak a mozdulatok és a vízfekvés. Majd később gyorsulsz...
süti beállítások módosítása