Ma rendezték az 5. fordulót, ezúttal is a tartalékpályán. A versenyen az egész család indult, a kicsik 1,7 km-en, mi a feleségemmel 10,2 km-en (6 kör). A beígért jó idő elmaradt, helyette fagypont körüli hőmérséklet, egyes szakaszokon hideg szél és végig csúszós pálya várt mindenkire. Mondjuk én a cipőn csúszásgátlót (www.mountex.hu/termek/20702-038-0) viseltem, így nem volt annyira vészes.

 

 

 

 

 

 

 

 

A kezdés kicsit gyorsnak bizonyult, ugyanis P. Sanyi barátom elhúzott az elején. Mivel mindketten a kategória 3. helyért küzdünk, és tudtam, ha túl nagy kezdeti előnyt adok, akkor soha nem érem utól, ezért menni kellett utána. Nem tudom az első kör idejét, de gyakorlatilag állva hagytuk a mezőnyt, vagy legalábbis azokat az embereket, akiknek előttünk kellett volna futni.

A kategória első helyezett (a mentorom) az első kör végén ért utól, a második helyezett a 4. körben. A világ rendje aztán a 6. körben állt helyre, ekkorra a nálam megszokottan gyorsabbak is elhúztak (na nem nagyon, csak kicsit :).

P. Sanyi barátomat már az első kör végén megelőztem, így kategória 3. lettem (idő: 42'18") (bár előttem még bement egy gyanúsan hasonlókorú ismeretlen csávó). Összesítésben most harma(dick)ként állunk egyenlő pontszámmal. Mindent a végső forduló dönt el.

A csajom szerint P. Sanyival olyanok vagyunk, mint két óvodás. Azon versengünk, hogy kinek nagyobb a homokozólapátja.

Hát a mai napon az enyém a nagyobb :) De ennek a csajom csak örülhet :)

Természetesen a kicsik végtelenül ügyesen végigfutották a távot, meg persze a csajom is kategória első lett. Mongyuk egyedül is indult a korosztályában :)

Néhány kép a végére:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: mata68

3 komment

Címkék: verseny futás

A bejegyzés trackback címe:

https://mata-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr402640661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.02.06. 15:39:35

Gratulálok Nektek!
Jó a beszámoló is! :)
"dick" :):):)

IronSchwarczi · http://schwarczi.blog.hu/ 2011.02.06. 20:54:01

Gratulálok Neked és a Családodnak! Hajrá!!....."dick" :)

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.02.07. 13:13:02

Gratulálok én is Nektek!!
Jók a képek is.
Az utolsó fordulóra meg mindent bele!
süti beállítások módosítása